Simone gasztroságai

Vargányagombás édesburgonya krémleves pirított -sajtos kenyérszelettel

Sokszor készítek édesburgonyás ételeket . Eddig még mindig csak a sárga húsú fajtákba botlottam bele, de régóta ki szerettem volna próbálni a fehér húsú fajták valamelyikét. A véletlen úgy hozta, hogy sikerült beszereznem a lilás héjú ám fehér húsú,  kissé mogyoróízbe hajló Emmur fajtát. Krémlevest főztem belőle szárított vargányával selymeset-és nagyon intenzív ízűt amihez pirított gouda sajtos kenyérszeletkéket kínáltam. A leves nagyon finom lett, gyorsan elkészül . Muszáj volt belőle két tányérral enni…..:)

Hozzávalók : 1 kis fej vöröshagyma, kettő nagyobb édesburgonya- lehetőség szerint a fehér húsú-, maréknyi szárított vargánya gomba vagy ennek hiányában illatos erdei csiperke kb 20 deka, kevés zsiradék, himalája só,őrölt bors, friss petrezselyemzöld, 1,5 dl tejszín, egy csapott evőkanál búzaliszt (vagy rizsliszt) , víz. Kenyérszeletek, gouda sajt a leves mellé kínálva.

A kockázott vöröshagymát kevés zsiradékon átpároljuk, hozzáadjuk a pucolt és kockázott édesburgonyát és a szárított vargányagombát – vagy ennek hiányában a szeletelt csiperkegombát – sózzuk, borsozzuk és puhára főzzük. Amikor az alapanyagok megpuhultak, kézi botmixerrel pürésítjük, majd a tejszínben elkevert liszttel krémes állagúra sűrítjük. Tálaláskor megszórjuk frissen vágott és aprított petrezselyemzölddel. A kenyérszeletekre sajtot reszelünk és rápirítjuk, majd még forrón a leves mellé kínáljuk.

Egészen különleges , kellemes ízű levest kapunk, a pirított sajtos kenyérszelet pedig remekül kiegészíti az ízvilágot. Nálam telitalálat!

 

P1110460

P1110461

 

P1110465

P1110473

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!