Simone gasztroságai

Meggyes -mandulás rácsos párna

Leves mellé készült, bolti leveles tésztából, jó sűrűre főzött meggyből illatos-ropogósan . Felavattam az új tésztarácsozómat ami egy nagyon jó kis találmány 🙂 A párnácskák hamar elkészülnek, így az elfoglalt és időhiánnyal küzdő háziasszonyok kedvelt fogása lehet.

Hozzávalók : bolti leveles tészta, 1 üveg magozott meggy, 4 evőkanál barna cukor, két marék darált mandula, egy púpozott teáskanál étkezési keményítő.

A meggybefőttet a cukorral és a meggy levével felfőzzük, majd a kevés vízzel kikevert étkezési keményítővel besűrítjük. A tűzről levéve hozzákeverjük a darált mandulát, majd hagyjuk kissé lehűlni. A leveles tésztánkat megsodorjuk és tetszőleges nagyságú darabokra vágjuk. Úgy számoljunk, hogy párban legyenek a kivágott darabok.  Az egyik téglalapra ráhalmoztam a meggyet, majd a rácsozóval a tészta párját egy határozott mozdulattal áthúztam és ezt a rácsozott tésztalapot a meggyel töltött másik lap tetejére igazítottam, a széleket jól egymásra nyomkodtam. Így jártam el a maradék tésztáimmal. A kész rácsos tetejű meggyel megtöltött párnácskákat szilikonos sütőpapírra helyeztem, tejjel vékonyan átkentem és előmelegített sütőben hőlégkeverésen 180 fokon aranybarnára sütöttem. Gyönyörű, finom illatos és ropogós párnácskákat kaptam, kihűlés után porcukorral enyhén átszórtam.

P1120501

P1120502

P1120504

P1120507

P1120508

P1120510

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!