Hétvégén belebotlottam egy olivás stangliba amit frissen sütöttek az egyik üzletben és olyasforma volt mint a gyökérkenyereim csak kicsiben. Gondoltam egyet és összeállítottam egy gyökérkenyér receptet, nyolcfelé osztottam és kis csavart stanglikat készítettem belőle simán és magvasan. Nagyon jól vizsgáztak, kívül ropogós, belül pedig puha és lyukacsos tésztát kaptam.
Hozzávalók:50 deka liszt, 3,6- 3,8 dl víz, só, 2 deka élesztő, 2 evőkanál olivaolaj, tökmag, lenmag, napraforgómag
A lisztbe belemorzsoltam az élesztőt, sóztam, belecsorgattam az olivaolajat és a langyos vízzel fakanállal kikevertem a tésztát majd a konyhapulton hagytam 5 órán keresztül. Ezután lisztezett felületre borítottam és nyolc egyformának tűnő darabra vágtam, kissé átlapogattam magam felé feltekertem és formára igazgattam. Három darabot megszórtam a feltekerés előtt és után is magvakkal. Előmelegített, gőzösített sütőben 190 fokon aranyszínűre sütöttem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: